Térkép
Hívás

Mi is az az aquaplaning?

Leszakadt az ég. Csak ettől óvjon meg az isten!

Az aquaplaning (vízenfutás) egy jelenség, ami akkor következik be, amikor egy jármű kerekei elvesztik a tapadást és úszni kezdenek a vízen, amely az útfelületen gyűlt össze. Azért következik be, mert a jármű kerekei nem képesek elvezetni a vizet, és így a vízréteg miatt nem érintkeznek megfelelően az útfelülettel. Ennek eredményeként a jármű irányíthatatlanná válik, mivel a vezető elveszíti a kormányzás és a fékezés kontrollját.

Az aquaplaning kockázata nő, ha a jármű sebessége magas, az útfelület nagyon sima vagy lejtős, illetve ha az autógumik kopottak vagy rossz minőségűek. Az aquaplaning megelőzése érdekében fontos, hogy megfelelően karbantartott gumikat használjunk, csökkentsük a sebességet erős esőzés esetén, és tartsunk megfelelő távolságot a többi járműtől!

Ha gyakran vezetünk ilyen mostoha időjárási körülmények között, akkor érdemes elvégezni egy vezetéstechnikai tréninget, ahol biztonságos körülmények között tapasztalhatjuk meg a vízenfutás jelenségét. De léteznek már szimulátorok is, ahol kockázat nélkül  minden vészhelyzetre felkészülhetünk.

Mit tegyünk, ha az autónk mégis megcsúszott?

  • A legfontosabb és egyben a legnehezebb az, hogy megőrizzük a nyugalmunkat. Ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, ne reagáljunk hevesen , mivel ez csak súlyosbíthatja a helyzetet. Ha az autó megcsúszott és a gumik elveszítették a tapadást, engedjük fel a gázpedált! A motorfék segíthet a sebesség csökkentésében.

  • Kerüljük el a hirtelen és erős fékezést, mivel ez csak tovább növelheti az elvesztett tapadást, és akrár az autó megpördüléséhez is vezethet. A fékezést finoman és lassan kezdjük el!

  • Próbáljuk meg nem hirtelen és gyorsan megmozdítani a kormányt,  ne próbáljuk túl gyorsan kijavítani az irányt! Laza és finom kormányozással igyekezzünk visszanyerni az egyenes irányt.

  •  Amennyiben lehetséges, tartsuk egyenesen a járművet az úton! A kormányozás helyett inkább koncentráljunk arra, hogy az autó újra tapadást nyerjen az útfelületen.

  • Amint a gumik újra tapadást szereznek, érezni fogjuk, hogy az autó stabilizálódik. Ekkor ajánlatos a legközelebbi benzinkúton megállni, és néhány légzőgyakorlatot elvégezni. 🙂

Ha azon szerencsések közé tartozol, akik még nem tapasztalták meg a vízenfutást, akkor ezen a  YouTube videón megtekintheted milyen is az. 

 

 

Munkadíjak

Szolgáltatás megnevezése

Kerék le-, felszerelés
3000,- (db)
12 000,- (4 db)
Kerék le-, felszerelés és centírozás
3000,- (db)
12 000,- (4 db)

Gumiabroncs átszerelés és centírozás

13"-os méretben
3 500,- (db)
14 000,- (4 db)
14"-os méretben
3 500,- (db)
14 000,- (4 db)
15"-os méretben
3 750,- (db)
15 000,- (4 db)
16"-os méretben
4 250,- (db)
17 000,- (4 db)
17"-os méretben
4 750,- (db)
19 000,- (4 db)
18"-os méretben
5 000,- (db)
20 000,- (4 db)
19"-os méretben
6 250,- (db)
25 000,- (4 db)
20"-os méretben
6 750,- (db)
27 000,- (4 db)
21"-os méretben
7 250,- (db)
29 000,- (4 db)
22"-os méretben
7 500,- (db)
30 000,- (4 db)
Kisteherautó
5 000,- (db)
20 000,- (4 db)

Egyéb szolgáltatások megnevezése

TPMS programozás, újratanítás
2 000,- (db)
8 000,- (4 db)
Defekt javítás
4 990,- (db)
Defekt javítás
3 000,- (db)
12 000,- (4 db)
Használt abroncs átvétele (szgk)
1 000,- (db)
Autószerelés rezsióradíj
16 000,- (db)

Az árakat forintban tüntettük fel és tartalmazzák az ÁFA összegét.

Megnyitottuk online shoppunkat!

Akciós gumiabronok folyamatosan!
Legyél Te is elégedett vásárlóink között!

Bridgestone T001

205/55 r16 Bridgestone T001 91 V

Bruttó

Bridgestone T001

195/65 r15 Bridgestone T001 91 H

Bruttó

Bridgestone T001

225/45 r17 Bridgestone T001 91 W

Bruttó